A Székesfehérvári Öreghegyi Karitászcsoport Adventi Családi Délutánja

„Harmatozzatok, Égi Magasok!
Téged vár epedve a halandók lelke,
Jöjj el édes Üdvözítőnk!”- fohászkodunk adventi énekünkkel - mert az Adventi várakozás homályában nagyon kell a kegyelem az Égiektől.
Karitászcsoportunk – egyéb karitatív tevékenysége mellett – elsődleges feladatának tekinti, hogy gondozott családjai számára keresztény hagyományokon alapuló, családépítő programokat szervezzen. Ilyen alkalom az Adventi Családi Délután Programunk is. A nehézségekkel teli készülődés, várakozás időszakát szeretnénk meghittebbé tenni meghívott családjaink számára.  
Tornyai Gábor Plébános atya köszöntő szavait követően az első adventi gyertya meggyújtásával vette kezdetét idei rendezvényünk. Ezután egy nagyon igényes ünnepi műsor következett, a programunkban évek óta szerepet vállaló, Székesfehérvári Kossuth Lajos Általános Iskola ének – zenei tagozatos tanulóinak közreműködésével. A kórus karnagy tanárnője, Molnárné Rádl Margit volt, munkáját segítette, férje, Molnár Ferenc a Ciszter Gimnázium tanára.  Az elhangzó adventi hangulatú verseket az iskola titkára írta.   A tartalmas összekötő szöveget, Ötvösné Almássy Judit tanárnő vezette fel a műsorszámok között. Rendezvényünket megtisztelte jelenlétével az iskola igazgatónője, Strasszerné Farkas Márta, és Fentné Pock Tímea igazgatóhelyettes, valamint Ocskó Gyöngyi gyermekvédelmi felelős.                                                                                     
A műsor után, Kádár Sándorné Kati karitász-csoportvezetőnk felolvasta Spányi Antal Megyéspüspök Úr szívhez szóló karácsonyi levelét, melyet a rendezvény résztvevőinek és a csoport tagjainak írt.
A program a Közösségi Teremben folytatódott, ahol a kézműves foglalkozások keretében karácsonyi díszek és apró ajándékok készítését sajátíthatták el nagyszülők, szülők és gyermekek a Szárazréti Óvoda óvónőinek segítségével. Karitász önkéntesünk, Tarpataki Kati által készített családi „szellemi totó” helyes kitöltésével, ajándékokat nyerhettek a családok. A lányok, fiúk a csillámtetkó-mesterek, karitász-csoporttársunk, Mayer Bea és kislánya, Kitti körül gyülekezhettek divatos, érdekes motívumokért. A „játéksarokból” pedig minden gyerek válogathatott játékokat.
Közben terített asztalok fogadták az édes - és sós sütemények, gyümölcsteák kedvelőit. A program végén nagy karácsonyi élelmiszercsomagot kapott minden család.

Adventi Családi Délután Programunkra minden évben egyre több családot javasolnak a városrész oktatási intézményei.  Az idei rendezvényünkön közel 100 fő vett részt, ez 40 családot jelentett. Nagy szervező munka előzte meg a szép délutánt, amit a karitászcsoport önkéntesei végeztek szeretettel. A program megvalósításához, anyagi támogatásokra is szükségünk van. Az eddigi segítségért, köszönet a Szent Donát Alapítványnak, az Öreghegyi Plébániának, Székesfehérvár Önkormányzatának, polgármesterének, alpolgármestereinek, képviselőinek. Közülük jelenlétükkel is megtisztelték programunkat: Horváth Miklós Csaba Képviselő Úr, Dr. Horváth Miklósné, Dr. Dienesné Fluck Györgyi, és Deák Lajosné Képviselőasszonyok.

Jó volt látni a családokat a nagy adventi készülődésben, ahogy a szorgos felnőtt - és gyerek kezek együtt készítették nagy-nagy békességben a karácsonyi hangulatú tárgyakat, ajándékokat. Jó volt látni, ahogy jóízűen ették a finom uzsonnát. Jó volt meghallgatni történeteiket,… egyszerűen együtt lenni Velük. Jó volt látni, ahogy egyre jobban csillognak a szemek az örömtől. A szeretet szikrájának, minden Adventben, lángra kell lobbannia az emberi szívekben, és el kell égetnie minden rosszat, és fel kell szárítania minden könnyet, hogy Szent Karácsony éjszakáján, a kicsi Jézus születésének napján,


Hasadjon az ég, jöjjön az angyal,
Harmatozzon karácsonyi dallam!
Körbe-karikába, kéz- a kézben,
Védjük meg a lángot, égjen, égjen!
                            
Az Öreghegyi Karitászcsoport nevében,
 Liszitsné Laczkó Mária