BUDAPEST XXI. KERÜLET CSEPEL ÖNKORMÁNYZATA KÉPVISELŐ-TESTÜLETE  KINYILVÁNÍTOTTA, HOGY MINDAZOK, AKIK MUNKÁJUK, ÉLETÜK SORÁN ÖREGBÍTIK KERÜLETÜK JÓ HÍRNEVÉT, KÜLÖNLEGES MEGBECSÜLÉSBEN RÉSZESÜLJENEK, ÍGY EZ ALKALOMMAL CSEPEL II. JÉZUS SZÍVE PLÉBÁNIA KARITÁSZ CSOPORTNAK  A RÁSZORULÓK MEGSEGÍTÉSÉÉRT VÉGZETT ÁLDOZATOS ÉS ODAADÓ MUNKÁJÁÉRT  CSEPEL SZOLGÁLATÁÉRT DÍJAT ADOMÁNYOZOTT.

"A közösség valahová tartozás és nyitottság, ugyanakkor szeretet is minden ember iránt. Más szóval úgy is mondhatnánk, hogy a közösséget ez a három tényező határozza meg: minden embert szeretni, egymással szorosan összetartozni, és megélni a küldetésünket.
A közösség...: felismerés. Tagjai felismerik Isten hívását: éljenek együtt, szeressék egymást, imádkozzanak és dolgozzanak azért, hogy válaszoljanak a szegények segélykiáltására." Jean Vanier