Egymásra hangolódva

Gyakran hallunk ilyen megfogalmazást, szétválasztást: épek és sérültek, vagy épek és fogyatékkal élők. Mintha tényleg ezek alapján különböztethetnénk meg embereket egymástól.

Ha egy kicsit őszintébbek vagyunk önmagunkhoz, és igazán érdekelnek bennünket a másik ember értékei, már közel sem biztos, hogy megállja helyét a fenti különválasztás. Hiszen ki az közülünk, aki elmondhatná önmagáról, hogy ép, teljes, tökéletes? Valamennyien bajlódunk kisebb-nagyobb problémákkal, akár látható, akár belső, lelki dolgokról legyen szó. A sérült, fogyatékkal élőknek sem az a legfőbb jellemzőjük, hogy mi hiányzik, milyen akadályozottsággal élnek, hanem az, hogy emberként ugyanolyan egyediek, megismételhetetlenek, és kivétel nélkül rendelkeznek olyan értékekkel, különleges képességekkel, amelyekkel ajándékok lehetnek a mellettük élők számára. Hogy felfedezhessük a másik emberben lévő kincseket, közel kell kerülnünk hozzá, egymásra kell hangolódnunk.

Ilyen ajándékozást, egymáshoz tartozást élhettünk át idei, nyár eleji napközis táborunkban, itt a Szent Kristóf Házban. Az Új Európa Alapítvány támogatásának köszönhetően, immár harmadik alkalommal rendezhettük meg közös egy-hetes programunkat a Szent Kristóf Ház különleges képességű fiataljainak és a székesfehérvári Ciszterci Szent István Gimnázium diákjainak közreműködésével.

Ebben az évben különösen is arra figyeltünk, hogy a résztvevők minél inkább megismerjék egymást, jöjjenek létre személyes kapcsolatok, esetleg barátságok, hogy mindenkinek legyen egy társa, akire figyel, akit segít, akit megajándékoz személyiségével, mosolyával. A hetet rövid bemutatkozás után, egy „párválasztóval” indítottuk, ahol egy gimnazista mellé választottunk egy Kristóf Házas fiatalt. A társak a hét egésze során segítették egymást. Ezen kívül, olyan vegyes csoportokat is alakítottunk, akik a továbbiakban közösen dolgoztak egy-egy játékos produkció (mesefeldolgozás) megvalósításán. Volt ebben a közös munkában kézműveskedés, jelmezkészítés, szerepek kiosztása és begyakorlása és persze a végén az előadás. A feladatokban mindenki a képességeihez mérten tudott részt venni úgy, hogy a csoport a legjobb oldaláról tudott bemutatkozni. Ahol eltűntek a különbségek, ahol minden csoporttag egyenrangúként jelenhetett meg, ahol kiteljesíthette és megmutathatta egyéni, csak rá jellemző adottságait. Ezzel ajándékozhatta meg az egész közösséget. Ugyanez az egymást segítés, egymást kiegészítés kísérte a hét minden napját is, hiszen a kiránduláson, az akadályverseny során, de a közös munkában (kerítésfestés), vagy a közös éneklésekben, játékokban, táncban is ezt élhették át a fiatalok.

Úgy gondoljuk, sikerült tényleg egymásra hangolódnunk, ajándéknak és megajándékozottnak lenni egyaránt. Tanulhattunk odafigyelést, megértést, segíteni tudást, türelmet, nyitottságot, őszinteséget, elfogadást és még sok értékes dolgot. Tanulhattunk igazán embernek lenni.

Magyar László