Interjú alanyom Pappné Márta, a Szent Kristóf Ház egyik dolgozója és a zenecsoport vezetője, aki pár fiatallal karöltve ment az iskolába, hogy bemutassa a zene örömét és közösségépítő erejét, különös tekintettel a színkottás zenélésre.
Október 17-én Pályaorientációs napot tartottak a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium és AMI-ban. Mi volt a célja ennek a rendezvénynek, és miért pont most került rá sor?
Ezt a napot az iskola fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezték meg. A cél az volt, hogy a gyerekek, elsősorban az alsó tagozatosok, különböző szakmákkal, pályákkal ismerkedjenek meg. Ennek keretében hívtak meg bennünket is, mint egykori „Kodályosokat”, akik valamilyen módon kapcsolódnak az intézményhez, hogy a munkahelyünkről beszéljünk.
Én és Magyar Balázs is régi Kodályosok vagyunk – amiért visszahívtak bennünket -, és arról beszéltünk a gyerekeknek, hogy a zene milyen fontos része a munkánknak.
Miről szólt pontosan az előadásotok, és mit emeltetek ki a fogyatékkal élő fiatalokkal való foglalkozásotokból?
Balázs először bemutatta az intézményt, majd tisztáztuk, kit is nevezünk fogyatékkal élőnek. Én a Szent Kristóf Házban működő zenecsoport kialakulásáról meséltem. Beszéltünk a színkottáról, mint egy univerzális nyelvről, amely segít a fiataloknak eligazodni az ötvonalas rendszerben. Azt hangsúlyoztuk, hogy bár a zenéléshez ismerni kell a színeket és ritmusérzék szükséges, a zene mindenkié. Még azok is tudják művelni, akiknek nehezebben megy az olvasás, vagy más akadályokkal küzdenek.
A beszélgetésen túl zenei bemutatót is tartottatok. Milyen dalokat, zenéket játszottatok, és milyen módszerrel zenéltek a fiatalok?
Elvittünk magunkkal hangolt, színes csöveket és kottát is, amit kivetítettünk. A koncepcióm az volt, hogy jó lenne a gyerekekkel együtt zenélni, így a bemutató interaktív lett. Játszottunk például a Peer Gynt-ből, de voltak egyszerűbb, illetve gyorsabb, dinamikusabb dalok is. A zenecsoport fiataljai el is mesélték, milyen az élet a csoportban, és mennyire szeretnek fellépni.
Hogyan fogadták a gyerekek és a pedagógusok ezt a rendhagyó zenélést?
Nagyon aranyosak, nyitottak és ügyesek voltak a gyerekek, nem csak zene terén, de a nyitottság és elfogadás szempontjából is. Hatalmas örömmel töltötte el őket az együtt zenélés, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. A pedagógusoknak is tetszett, ők is kaptak a kezükbe hangcsövet. Bár mindössze egy szűk, 10 perces időkeret állt rendelkezésünkre, az alsós nyolc osztállyal így is tudtunk közösen zenélni.
Mikor és hogyan jött létre a Szent Kristóf Házban ez a különleges zenecsoport?
A csoport nem annyira új, de a Covid után alakult ki a mai formájában. Úgy kezdődött, hogy jött hozzánk néhány fiatal az Ezredéves Iskolából, akik a Nemzeti Színkottás Együttesben játszottak. Ők mutatták meg a színszintetizátorukat és a színkottát. Én ettől teljesen lelkes lettem, és először csak velük foglalkoztam, hogy ne felejtsék el a tudásukat. Később felmérést végeztem az egész házban: egyszerű kottát írva mértem fel, ki az, aki be tudja azonosítani a hangokat, ritmusban tud maradni. Így alakultak ki a különböző csoportok: szintetizátoros és csengős csoport. A csengőknél az a jó, hogy nem kell minden dallamot eljátszani, csak azt az egy hangot kell megütni, ami a színkottán megjelenik. Ez sokkal könnyebben követhető azoknak, akiknek nehezebb a kottát olvasni.
Melyek voltak a legemlékezetesebb fellépéseitek?
A fellépő zenecsoport 9 főből áll, és ők rendkívül büszkék arra, amit be tudnak mutatni. A legnagyobb élményük – amit mindig emlegetnek – az volt, amikor Ferenc pápa Magyarországon volt, a Rózsák terén, és ők zenélhettek ezen az alkalmon. De emlékezetes volt a Székesfehérvári Zenei Nevelésért díjátadón való részvétel is. Ezek a lehetőségek bizonyítják, hogy a zene tényleg mindenkihez eljut.
Mi a zene és a közös zenélés igazi ereje a Szent Kristóf Házban?
A zene nem csak jó dolog, de kiváló csapatépítő is! Amikor látogatók érkeznek hozzánk, például a Grundfostól, velük is szoktunk közösen zenélni. Megmutatom nekik, milyen terület ez, és milyen közösségformáló erővel bír. Mivel a zene nekem is fontos, azt tudom mondani, hogy csak azt tudjuk igazán átadni, ami a szívünkben van. Összességében elmondható, hogy ez az iskolai program is nagyon jól sikerült, és remélem, sikerült átadnunk a gyerekeknek a zene örömét és befogadó erejét.
Geiger Barbara Anna
Szent Kristóf Ház munkatársa
