Családi Nap a Szent Kristóf Házban

2025.10.30.

Különleges és meghitt hangulatban telt a Szent Kristóf Ház nemrég megrendezett Családi Napja, melynek célja az volt, hogy a fiatalok hozzátartozói és az érdeklődők bepillantást nyerjenek az intézmény mindennapjaiba, valamint ezáltal erősödjön a közösség.

A napot Török Eszter, a Szent Kristóf Ház vezetője nyitotta meg, aki szívélyesen köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy ez a nap azért is fontos, mert kiváló alkalom azok számára, akik eddig kevésbé láthatták a ház életét, és hogy most első kézből szerezzenek élményeket. Hozzátette, hogy a program a találkozásról, az ismerkedésről szól, lehetőséget biztosítva a fiataloknak és az összes résztvevőnek a kötetlen beszélgetésre és a kapcsolatépítésre.

A köszöntőt követően a résztvevőket színek alapján öt csoportba sorsolták, így mindenki kíváncsian várta, mit fog tartogatni számára a nap. A csoportok rendkívül változatos foglalkozásokban vehettek részt:

Az első csoport tagjai gitáros énekléssel elevenítettek fel egy bibliai történetet, ahol a zene és a közös éneklés segítségével mélyülhettek el a témában.

A második csapat a kreativitásé volt: ők a kávéval való festés különleges technikáját próbálhatták ki, egyedi és illatos alkotásokat létrehozva.

A harmadik csoport egy bájos kézműves foglalkozáson vett részt, ahol a segítőkkel közösen szövetből készítettek kedves manókat, melyek emlékként szolgálnak majd arra a napra.

A negyedik csapat mozgással töltötte az idejét, változatos gimnasztikai és tornagyakorlatokkal frissítették fel magukat.

Az ötödik csoportra – talán a legfontosabb – a konyhai előkészületek feladata hárult: ők feleltek a nap fénypontjáért, a finom pincepörkölt és főtt krumpli elkészítéséért.

A délelőtt rendkívül jól sikerült; a szülők és hozzátartozók élvezték a kötetlen légkört, sokan éltek az ismerkedés lehetőségével. Az intézmény munkatársai rendelkezésre álltak a felmerülő kérdések megválaszolására és az esetleges hivatalos papírok kitöltésében is segítséget nyújtottak.

A közös munka és a jó hangulat után mindenki jóízűen fogyasztotta el a szülők által készített, ízletes ebédet. A finom falatok után sem értek véget a programok: a délután a kötetlen beszélgetéseké volt, melyet egy vidám táncparti zárt, amelyhez a zenét Krutzler Gergő különleges képességű fiatal biztosította harmónikájával.

A Szent Kristóf Ház Családi Napja ismét bebizonyította, hogy az együtt töltött idő, a közös programok és az őszinte beszélgetések mennyire fontosak a közösség erősítésében.

Köszönjük minden résztvevőnek a jókedvet és a hozzájárulást! Reméljük, jövőre is találkozunk!

Geiger Barbara Anna
Szent Kristóf Ház munkatársa