2023. március 23-án került sor Székesfehérváron, a Fő u. 3. alatt a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász fenntartásában működő Szent Kristóf Ház különleges képességű fiataljainak az alkotásaiból összeállított kiállítás megnyitójára. Miután a Tarsoly Egyesület elnöke örömét fejezte ki, hogy biztosíthatják a helyet ezeknek a műveknek, Magyar László, az intézmény vezetője elmondta, hogy sok munka, de öröm is van ezekben az alkotásokban és engedjük magunkat megéríntődni általuk. Elmesélte, hogy 15 éve foglalkozik a Székesfehérvári Karitász fogyatékkal élőkkel, más rászoruló csoportok (szenvedélybetegek, idősek, családok, hajléktalanok…) mellett. Kiemelte, hogy mindannyian fogyatékosok vagyunk valamiben, ezért tudunk és kell is egymásra hagyatkoznunk, támaszkodnunk. Ezt követően a fiatalok egy zenés, verses műsorral kedveskedtek a jelenlévőknek, amelynek csattanója az volt, hogy attól szép a világ, hogy ennyire egyformák és mégis ennyire különbözőek vagyunk.