A Székesfehérvár- Öreghegy Magyarok Nagyasszonya Plébánia Karitász Csoportjának bálja a székesfehérvári Szent Donát-kápolna tetőszerkezetének felújításáért
A Székesfehérvár-Öreghegy Magyarok Nagyasszonya Plébánia karitász csoportja 2023. április 15. napján jótékonysági batyus bált rendezett, abból a célból, hogy pénzt gyűjtsön a székesfehérvári Szent Donát-kápolna tetőszerkezetének felújítására. A batyus bál belépőinek bevétele, a támogatói jegyek és a támogatók által utalással felajánlott összegek, valamint a három asztalnyi tombolanyeremények miatt megvásárolt összesen 567 db tombola eladásából származott haszon, a bál költségeinek levonása után a kápolna tetőszerkezetének felújítását fogja segíteni. Amint Csordás Csilla újságíró cikkéből kiderül, Székesfehérvár városának legmagasabb pontján 1994 óta áll a kápolna, és szolgálja a hívők közösségét. Az utóbbi években több olyan hatás is érte (villámcsapás, viharos erejű szél), ami miatt kárt szenvedett az épület. A megsérült tetőszigetelés javítása és a faszerkezet állagmegóvása most a legfontosabb feladat, amelyet meg kell oldani.
A bál megszervezését a csoport a meghirdetett időpont előtt már két hónappal elkezdte. A bál napján a csoport lelkes önkéntesei Szloboda Balázsné Krisztina csoportvezető-helyettes vezetésével a Székesfehérvári Köfém Művélődési Ház egyik termét és folyosóját rendezték be úgy, hogy a meghívott és belépőjegyet vásárolt összesen kb. 100 vendég kényelmesen elférjen. Az eseményt kellékek (roll-upok, poharak) felajánlásával a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász igazgatója, valamint a Karsai Holding Zrt. vezetője és jogásza is támogatta. A Zrt. a kellékeken kívül nagyobb összegű pénzt is ajánlott fel a kápolna tetőszerkezetének felújítására.
A bált a MOL Fehérvár FC és a Fehérvár AV19 Sport Club is támogatta. A futballcsapat játékosai által aláírt mezt a csoport elárverezte és a befolyt 25.000,- Ft-ot e nemes célra ajánlotta fel. A jégkorongcsapat a következő szezon hazai alapszakasz mérkőzéseire szóló 8 db belépőt ajánlott fel, valamint licitre bocsátott egy hokimezt és egy ütőt is.
A süteményeket 100 főre ingyen elvállalta az Aranyalma Cukrászda. A szervezők a glutén-, laktóz- és tejallergiás vendégekre is gondoltak, így többek között a kínálatban szerepelt mákmuffin is.
Az eseményt a Székesfehérvár-Öreghegy Magyarok Nagyasszonya Plébánia címzettes kanonoka, plébánosa Tornyai Gábor atya nyitotta meg, majd Bíró Beáta a karitász csoport vezetője köszöntötte a jelenlévő vendégeket.
A bál elején négy produkciónak tapsolhatott a nagyérdemű. Elsőként a Kossuth Lajos Általános Iskola felső tagozatosaiból összeállított kórus szerepelt Molnárné Rádl Margit tanárnő vezetésével, utána a Step&Style táncosai Tombor Tímea vezetésével, majd Fröschl Ádám és Huszár Virág néptáncosok, végezetül pedig Kiss István és Takács László tangóharmonikások színesítették előadásaikkal a bál programját.
A programok után kezdődő élő zenére a vendégek nagy része táncra perdült.
A nagy adakozó kedvnek hála nagyon sok tombolanyeremény kerülhetett kisorsolásra, így a csoport vezetése úgy döntött, hogy két részletben sorsolja ki a tombolanyereményeket.
A bál sikeres megszervezése, a helyszín biztosítása, a tombolanyeremények felajánlása, a műsorok megvalósítása miatt köszönetet szeretnének mondani a csoport tagjai a Köfém Művelődési Háznak, a Karsai Holding Zrt.-nek, a Csillagösvény utazási irodának, a MOL Fehérvár FC-nek, a Diófa Étteremnek, a Fehérvár AV19 Sport Clubnak, a Pite Sütiboltnak -Enessey Brigittának, az Aranyalma Cukrászdának, a Torta Palotának, Festegess Timivel- nek, KékMangó Masszásznak, a Fenyves Malom Veszprémnek, a LimLom Élményműhelynek, a Ciróka Fejleztő Kuckónak, a Mizsu hajszalonnak, FaceLine Beauty stúdiónak, Gárber Melinda kézápolónak, Demény Szabó Mónika iparművésznek, a Pityerke virágboltnak, a Hencsiland Szépségszalonnak, a Stéger Kúriának – Stéger Zoltánnak, a Borok Pincéjének – Pánczél Józsefnek és a sok-sok magánszemélynek.
Hálásan köszönjük az adományokat, a résztvevőknek a részvételt és reménykedünk, hogy a kitaláltak szerint, elképzelhetően inkább farsangi időszakban, de ez a bál egyfajta hagyományt teremtett.
Az eseményről tájékoztatást adott a város televíziója és a vármegyei hírportál is.
A teljes összeg összegyűjtéséhez a karitász csoport továbbra is szívesen várja az adakozók adományait az Öreghegyi Plébánia nyitvatartási idejében (8000 Székesfehérvár, Budai út 224., H-K-Cs-P 8-11:30, 13:00-16:00 között), valamint az erre a célra létrehozott bankszámlára. A bankszámlaszám a következő: 10702105-46915803-52000001. A közleménybe legyenek szívesek beírni: „Szent Donát-kápolna.”
Schneider Máté
szociális segítő
Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász
önkéntes
Székesfehérvár-Öreghegy Magyarok Nagyasszonya Plébánia karitász csoport