A Katolikus Karitász Bodajkon működő önkéntes csoportjának legfőbb feladata a helyi családok, idős emberek támogatása mind fizikai, mind lelki tekintetben.
2015-ben fogalmazódott meg az a gondolat, hogy hozzunk helybe egészségügyi vizsgálatokat, segítve ezzel is az itt élő embereket. Évenként megrendezésre kerülő rendezvényünk „üzenete” még aktuálisabbá vált mára, mint 2015-ben volt, hiszen az egészségügyi várólisták, időpontkérések, és beutazási nehézségek miatt egyre többen halasztják el az orvosi vizsgálatokat. A Mindenkor Segítő Szűz Mária Kegyhelyen megrendezésre kerülő egészségnapi szűrővizsgálatokat Dr. Mikola József főorvos úr érvizsgálata és Dr. Mészáros Ágnes bőrgyógyász asszony anyajegyszűrése határozta meg, mely vizsgálat nagyon nagy számú látogatottságra tett szert.
Lévai Ildikó, önkéntes munkájának köszönhetően a fenti vizsgálatok kiegészültek vércukorméréssel, vérnyomás és BMI méréssel, segítve a rizikós egészségügyi megbetegedések felderítését.
Mint tudjuk, „Ép testben ép lélek”, ezért Karitász szolgálatunk meghívását elfogadva, Pál Feri atya adott útmutatót arra vonatkozóan, hogy a mindennapi „mókuskerék” életmódban, hogyan tudjuk meg- őrizni kiegyensúlyozottságunkat és hivatásunk iránti szeretetünket.
Talán elmondhatjuk, hogy egy –egy ilyen rendezvény nagy mértékben hozzájárul ahhoz, hogy a saját egészségügyi-lelki állapotunkról alkotott szemléletünk megváltozzon.
Bodajk, 2023. 07.08. Dimovicsné Trádler Hajnalka karitászcsoport vezető