Vérteskozmán az oroszlányi Karitász csoport

2024.07.02.

2024 június 15 -én egy gyönyörű helyen, Vérteskozmán tartottunk lelki napot az oroszlányi Karitász csoporttal.
Oroszlányról 11 órakor autókkal indultunk, majd 20 perc múlva már a vérteskozmai Szent Kozma és Damján-templomhoz érkeztünk. A természet közelségét már idefelé jövet, az erdei úton megtapasztaltuk, de az a táj, az a csend, ami itt várt ránk, mindenkit lenyűgözött. Semmi sem zavarhatta meg kikapcsolódásunkat, mivel itt semmilyen térerő nincs.
Hogy ki ne hűljenek a magunkkal hozott sültes tálak, némi körülnézés után étkezéssel indult a program. Közben megérkezett Kutschi András atya is, akivel az ebéd után közös lelki gyakorlaton vettünk részt. A közös fotózást csapatépítő játékok követték, majd kiadós séta Vérteskozma egyetlen lejtős utcáján.
A község gyönyörűen gondozott, virágzó üdülőfalu, nemcsak külsejében, de hangulatában, szokásaiban is igyekszik őrizni a múltat.

Zettisch László
karitászcsoport vezető