2024-ben egy nagyon konkrét esetben kérte egyik társunk a segítségünket, támogatásunkat. Rajtunk, karitász önkénteseken keresztül minden jóakaratú barátunk, ismerősünk lehetőséget kapott, hogy nagyon konkrét segítséget nyújtson egy bajba került családnak.
Egy 3 gyermekét egyedül nevelő édesanya, óvodás kislányával, kisiskolás fiaival arra érkezett haza szépen berendezett házukba, hogy a bejárati ajtón vastagon dől ki a füst, korom. Az egyik háztartási gép meghibásodása miatt a házuk részben kiégett. Ami nem égett el, azt vastagon borította a műanyagok égése során keletkezett ragadós kátrány, korom. Napok óta mentették a még menthetőt. Erre az időre szüleinél húzzák meg magukat, ahol nagy lett a zsúfoltság.
A fiatal édesanya addig is nagyon nehéz anyagi helyzetben élt.
Azonnal éreztük, hogy együtt szeretnénk “Isten irgalmasságának kinyújtott karja” lenni, hogy konkrét szeretetünk által ez a család megtapasztalhassa a Jóisten gondviselését.
A Krisztus Király Karitászcsoport tagjai nagyon rövid idő alatt egy emberként mozdultak meg, és az ismerőseink köréből is sok felajánlást kaptak (pl. ingyen fuvart a szeméttelepre a használhatatlan bútorokkal, egy nagynevű üzlet dolgozója maga fizette ki a matracok árát, ruhát, cipőt kaptak stb.).
Igyekeztünk felmérni, hogy mi a legnagyobb segítség számukra, hogy annyit és azt kapjanak, amire ténylegesen szükségük van. Mi magunk ismerőseink, barátaink támogatásával 1-2 napon belül tudtunk beszerezni jó állapotú ágyneműket, evőeszközöket, poharakat, tányérokat, gyermekjátékokat. Pénzadományok is érkeztek a speciális takarítás elvégzéséhez, élelmiszerrel is nagy örömöt tudtunk szerezni.
A családanya és a szállást adó nagyszülők is meghatódottan fogadták a gyorsan érkező adományokat, a gyermekek boldogan játszottak a kapott játékszerekkel.
Figyelemmel kísértük a ház rendbehozatalának folyamatát, a speciális takarítást.
Nagyon fontos volt az egész család számára a lelki támogatás, biztatás, a tudat, hogy egy egész csapat áll mellettük ugrásra készen bármire van szükség.
Karitász önkéntes csapatunkat is összekovácsolta a közös munka. Hálásak vagyunk Istennek, hogy gondviselő szeretetének közvetítői lehettünk.
2024.07.09.
Zemlényi Katica, Krisztus Király Karitászcsoport vezetője