Miért jó jónak lenni?
Isteni eredetünket tapasztalhatjuk meg általa. Mert Isten jó és mindaz, amit teremtett jó. „És látta Isten, hogy jó.” (Ter.1,10) Isten képmására teremtettségünk elsősorban abban nyilvánul meg, hogy ösztöneink, önös szándékaink, valamint logikusan megmagyarázható, alátámasztható észérveink ellenére tudunk jót tenni, és ezáltal hozzájárulni ahhoz, hogy a minket körülvevő világ is jobb legyen. Ez nemcsak lehetőségünk, de felelősségünk is, hiszen Isten az ember gondjára bízta a világot és felebarátunkat.
Ki más mutathatna nekünk példát a jót tevésre, mint Jézus, akinek egész élete tanúságtétel volt a Jó-Istenről? Nemcsak tanításával, de tetteivel, csodáival is hirdette, hogy az Isten országa közöttünk van, mi teremthetjük meg azt magunk és a másik számára. Ahogy anno a tanítványokat, ma minket is hív, hogy emberhalászokká tegyen minket, Isten kezévé és lábává:
Krisztus a te kezeddel cselekszik
Krisztusnak nincs keze, csak a mi kezünk,
hogy munkáját ma elvégezzük.
Lába sincs, csak a mi lábunk,
hogy az embereket az ő útjára vezessük.
Krisztusnak nincs ajka, csak a mi ajkunk,
hogy az embereknek róla beszéljünk.
Nincs más segítsége, csak a mi segítségünk,
hogy az embereket neki megnyerjük.
Mi vagyunk az egyetlen biblia,
amelyet a világ még olvas.
Mi vagyunk Isten rejtett üzenete,
ahogy azt tetteinkkel és szavainkkal megírjuk.
(Kalkuttai Teréz Anya)
- február 11. Karitász