Érdi melegétel osztás

2021.02.23.

Érdi melegétel osztás

Immár 10. éve, hogy az érdi római katolikus plébániák karitászcsoportjai és más vallási felekezetek összefogásával nehéz sorsú emberek részére meleg ételt osztunk a téli időszakban. A hétvégenként megvalósuló ételosztás két fő szervezője: Paróczai Zoltánné Mariann és Vassné Bagi Ilona református lelkészasszony.

A január 31-én megvalósuló ételosztás is sokoldalú összefogás eredményeként valósulhatott meg: a Görögkatolikus Parókia, a Postástelepi, Ófalusi és Tusculanumi Plébánia karitászcsoportjainak köszönhetően 300 adag gulyásleves került kiosztásra, a járványhelyzet miatt előrecsomagolt állapotban. Nagy öröm volt számunkra, hogy a karitász önkéntesek mellett kisgyermekes családok, gyerekek is részt vettek a munkában: zacskókat adogattak, rátették a dobozokra a tetőket és legfőképpen vidámságot csempésztek az együttlétbe.

Köszönjük, hogy programunkhoz csatlakozott az érdi Kati mami sütődéje, Molnár Tamás vezetésével, amely 300 adag kaláccsal gazdagította az ebédet; az érdi Soós Pékség, amely kedvezményes áron biztosította a kenyeret, (ahogy teszi ezt a téli időszakban megvalósuló ételosztások esetében mindig) és az Érdi Polgárőrség, amely a szállításban segédkezett. Köszönjük Morzsik Attila, szakácsnak a finom ebédet, akit ez alkalommal fel is köszöntöttünk születésnapja alkalmából. Isten éltesse!

Felemelő érzés megtapasztalni, hogy a Szentlélek indítására ennyi ember szíve kitárul és a rászorulók megsegítésére hajlik.

Kérjük Urunkat, hogy legyen minden rászoruló ember asztalán meleg étel és óvjon mindannyiunkat, hogy továbbra is segíthessük nehézsorsú embertársainkat!

Vitál Béláné Ági

Érd-Tusculanumi karitászcsoport vezetője