Szent László nyomában- karitász tábor Biatorbágyon

2021.08.02.

Szent László nyomában- karitász tábor Biatorbágyon

A járványhelyzet enyhülése után örömmel nyitottuk meg június 28-án 45 kisiskolás számára a már hagyománnyá vált egy hetes nyári napközis jellegű táborunkat a Torbágyi Plébánián.

Idén megismerkedtünk néhány legendán keresztül a lovagkirály életével, erényeivel, csodáival, a kunok elleni harcaival. Készítettünk zászlót, pallost, kopját, pajzsot, fejdíszeket. A korabeli fegyverzetet a Vértes Egyesület mutatta be, lehetőségünk volt belekóstolni a fegyverforgatás rejtelmeibe, mindnyájan íjászkodhattunk, sőt a cserhalmi ütközetet is átélhettük újra.

Sokak örömére számháborúzhattunk is. Természetesen fagyizásra is sor került a nagy hőségben.

Feltérképeztük a plébánia gyógynövényeit, bőrözhettek fiúk-lányok egyaránt és Szalma István diakónus vendégünk beszélt a szentekről, a szentségekről és az egyházról.

Sarlós Boldogasszony ünnepén „elzarándokoltunk” a temető melletti kápolnához, ahol egy kedves felvidéki népszokást elevenítettünk fel. Mezei virágokkal feldíszítettünk egy széket a várandós Máriának, hogy ha erre jár és elfárad, meg tudjon pihenni. Énekekkel, imádsággal köszöntöttük Őt.

A tábor résztvevői csodálatos Mária képet festettek selyemre, hallhattak az aratás körüli munkákról, foghattak sarlót és aratókoszorút.

Sok élménnyel gazdagodva adtunk hálát azért a rengeteg ajándékért, amit a tábor során kaptunk. Nagy boldogság volt megtapasztalni a sok-sok szeretetet, egymásra figyelést, a vidám együttlét örömét. Köszönet illeti a tartalmas programokért a tábor szervezőit: Gál Editet és a Czuczor Gergely Katolikus Általános Iskola pedagógusait, a Torbágyi Karitászcsoportot, akik fáradhatatlanul vállalják – több éve – a plébániai táborok háttérszolgálatát. Idén néhány fiatal is nálunk gyűjtötte önkéntes óráinak egy részét.

Ezúton is köszönjük a Miniszterelnökség Egyházi és Nemzetiségi Kapcsolatokért Felelős Államtitkársága támogatását, amellyel csökkentette a családok anyagi hozzájárulását.

Lehel Ildikó

Torbágyi Karitászcsoport vezetője