Szent Erzsébet rövid beszámoló

2021.11.30.

Magyaralmáson templomunkban hagyomány, hogy Szent Erzsébet emléknapjához közelebb eső vasárnapon megemlékezünk a Karitász védőszentjéről. Így történt ez 2021. november 21-én is.

A szentmise végén a hittanos gyerekek rövid verssel, és Szent Erzsébet egyik csodájával elevenítették fel  alakját: egy alkalommal, amikor Erzsébet kenyeret vitt a szegényeknek, férje megállította, hogy mit visz benne. Erzsébet azt felelte, hogy rózsát, és amikor megmutatta kötényét, valóban rózsák voltak benne.

Szent Erzsébetet a fenti legenda miatt általában rózsával ábrázolják a szentképeken, festményeken. Ezt a csodás tettet jelképezték a rózsák templomunkban. „Szent Erzsébet rózsáival” a magyaralmási Karitász csoport egykori és jelenlegi tagjait jutalmaztuk, megköszönve munkájukat.

A mise keretében megáldott kenyereket kivonuláskor Szent Erzsébetnek öltözött hittanosunk osztotta szét a hívek között.

A rövid beszámolóhoz csatolom a fényképeket. ( a képeket Bechtold Csanád készítette)