Karácsonyi Szeretetvendégség – közös összefogással a szívek ünnepéért

Karácsonyi Szeretetvendégség – közös összefogással a szívek ünnepéért

A Karácsonyi Szeretetvendégség mögött immár 11 éve egy különleges összefogás áll.

2014-ben Bicske Város Önkormányzata és városunk Családsegítő Központja is csatlakozott kezdeményezésünkhöz, és azóta is szoros együttműködésben dolgozunk. Ez a hármas kiválóan működik, hiszen mindannyian ugyanazt a célt szolgáljuk, hogy a rászoruló családok számára a karácsony valóban ünnep lehessen.

A Családsegítő Központ rálátása és tapasztalata a rászorult családok helyzetére adja az alapot, amelyet összehangolunk a saját rászorulói listánkkal. Az önkormányzat élelmiszercsomagokkal segíti a családokat, a Karitász a karácsonyi fehérasztal mellett elfogyasztott ünnepi ebéddel járul hozzá a naphoz, valamint a gyermekek számára összeállított ajándékokkal – angyalbatyuval, plüssfigurákkal, könyvekkel és korosztályuknak megfelelő játékokkal – igyekszik mosolyt csalni a legkisebbek arcára. Mindezt imádság és szeretetteljes jelenlét kíséri, hogy ne csak az asztalok, hanem a lelkek is megterítve legyenek.

A hagyománnyá vált Karácsonyi Szeretetvendégségre idén december 13-án került sor a Fiatalok Házában. Az eseményen 100 fő, összesen 41 rászoruló család, valamint, karitász csoportunk Őrangyal klub tagjai kaptak meghívást.

Az ünnepi ebédet a Bicske Városi Konyha készítette, a süteményekről pedig – sokéves hagyomány szerint – a Randevú Cukrászda gondoskodott adomány formájában. A programból idén sem hiányzhatott a meglepetés, a Mayer Néptáncműhely gyermekcsoportja lépett fel, ünnepi műsorukkal emelve a rendezvény hangulatát.

Az eseményt Bálint Istvánné polgármester asszony és Burbela Gergely plébános ünnepi gondolatai tették teljessé. Szavaik az összetartozásról, az egymás iránti felelősségről és a karácsony igazi üzenetéről szóltak.

A Karácsonyi Szeretetvendégség idén is megmutatta a legszebb ajándék az odafigyelés. Amikor időt szánunk egymásra, amikor együtt ülünk egy asztalhoz, akkor valóban megszületik a karácsony.

Programunkat a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitász pályázati támogatásával valósítottuk meg. A támogatást az ünnepi ebéd költségeinek fedezésére, a meghívottak számára összeállított csomagokba szánt élelmiszerek, szaloncukor megvásárlására, valamint a fellépő gyermekek megvendégelésére fordítottuk.

Kívánjuk, hogy ez a közösen megélt ünnep minden résztvevő szívében reményt, békét és melegséget hagyjon maga után. Legyen a karácsony mindannyiunk számára a szeretet, az összetartozás és az újrakezdés ideje.

Köszönjük mindenkinek, aki adományával, szolgálatával segítette, hogy együtt szebbé tegyük a karácsonyi időszakot azok számára, akiknek különösen nagy szükségük van a támogatásra.

Áldott, békés karácsonyt és szeretetben gazdag új évet kívánunk!

 

Bicske, 2025. december 14.

Szarka Istvánné karitászvezető helyettes