2025.11.17.
A Szent Kristóf Ház különleges fiataljainak festményeiből összeállított, lélekmelengető kiállítás, a „Gyógyító színek” 2025. november 10-én nyitotta meg kapuit a Szent István Művelődés Házban. Az esemény jelentőségét mutatja, hogy maga Spányi Antal megyéspüspök vállalta a megnyitó ünnepi feladatát.
Ez a kiállítás a Szent Kristóf Ház egész közösségének, a festő fiataloknak és az őket segítő munkatársaknak a közös, elhivatott csapatmunkájával jött létre, bizonyítva, hogy a művészet valóban közösségteremtő erő. A művészi alkotófolyamaton túl a háttérben zajló munka – a helyszín leszervezése, a képek biztonságos szállításának logisztikája, az eszközök biztosítása és a kiállítás felépítése – mind a kollégák aktív, összehangolt részvételét és elkötelezettségét igényelte.
De mi rejlik a kiállított alkotások mögött? Mi volt a projekt igazi háttere és célja? Interjúmban erről kérdezem Kovács Szandrát, a Szent Kristóf Ház elkötelezett munkatársát, aki a kiállítás létrejöttét segítette és kurátori feladatait látta el.
Mi az az egyetlen kulcsfontosságú gondolat, amit szeretnél, ha a látogatók mindenképpen magukkal vinnének a kiállításról?
Hogy ezek a képek szívvel, lélekkel készültek és hogy a művészet gyógyítja a lelket. Annak is, aki készíti és annak is, aki nézi. És ami másik gondolat, hogy legyünk hálásak, mert néha ezt elfelejtjük, de ezek a fiatalok mindig ráébresztenek minket ennek a fontosságára.
Mi volt a legnagyobb szakmai vagy logisztikai kihívás ennek a kiállításnak a megszervezésében, ami egy hagyományos tárlatnál nem merül fel?
A legnagyobb kihívás az volt, hogy minden fiatal egyéni tempójához és képességeihez máshogy kellett igazodni. Rá kellett érezni, kiben mi rejlik és azt hogyan lehet megmutatni. Ez sokszor rengeteg türelmet és figyelmet igényelt, hogy egyénekhez és a csoporthoz is alkalmazkodjak. Nagyon eltérő képességeik vannak, hiszen van, aki gyönyörűen és önállóan képes apró ecsetvonásokkal is bánni, míg másoknak az is kihívást jelent, hogy végig üljenek egy alkalmat, vagy megértsék a színeket, vagy formákat.
Van-e olyan kiállított mű, amelynek a története vagy az elkészítése téged személyesen megérintett? Ha igen, mi volt az?
Szinte mindegyik, de különösen megérintettek azok a képek, ahol az alkotók együtt festettek. Az alapötlet onnan jött, hogy van egy cuki szerelmespárunk és az egyik festés során a fiú le volt maradva, így a lány besegített. Ekkor találtam ki, hogy egyes festményeket közösen fognak festeni és így készült el két szívemhez közel álló festmény. Az egyik páros például olyan szépen harmóniában dolgozott együtt, hogy egymás között megbeszélték a munkafolyamatokat. De az igazság az, hogy majdnem minden festménynek története van, ami miatt kedvesek nekem.
Hogyan tervezted meg a kiállítóteret, hogy az ne csak befogadó legyen, de a művészi üzenetet is felerősítse?
A cél az volt, hogy a tér meleg, emberközeli és nyitott legyen. A kiállítóterem adottságain nem tudtunk változtatni, de igyekeztünk minden koncepciót tematikusan elhelyezni, hogy a színek és a témák minél jobban illeszkedjenek egymáshoz.
Melyik volt az a legváratlanabb vagy legmeghatóbb közönségreakció, amit eddig tapasztaltál, és ami megerősített abban, hogy a kiállítás elérte a célját?
Talán az egyik legmegdöbbentőbb, amikor azok, akik ismerték az adott alkotót (akár családtagok vagy gondozók) mondták, hogy nem nézték volna ki az adott személyből, hogy erre képes, vagy hogy ilyen érzelmek vannak benne. Ezek a reakciók megerősítést nyertek abban, hogy az őszinteség, ami az alkotókból árad, tényleg megérinti az embereket.
Milyen projekteket vagy más, segítő célokat fognak szolgálni a kiállítás során befolyó adományok és bevételek? Esetleg újabb művészeti kiállításokra lesz lehetőség?
A befolyt adományok egy része az alkotók művészeti eszközeinek és további fejlesztő foglalkozásainak támogatását szolgálják. A többi pedig az alkotóknak jár. Decemberben összegezzük, ki mennyit adott el az évben, és ez alapján kapják a művészeti díjat, ami még jobban ösztönzi őket. Szeretnénk rendszeressé tenni az alkotócsoport munkáját, és ha lehet, a jövőben egy utazó kiállítást is szervezni, hogy más városokban is bemutathassuk ezeket a műveket. A cél az, hogy a művészeten keresztül továbbra is közösséget és elfogadást építsünk.
Hogyan illeszkedik ez a kiállítás a társadalmi felelősségvállalási stratégiájába? Ez egyszeri projekt, vagy egy szélesebb mozgalom első lépése?
Ez nem egyszeri alkalom, hanem egy folyamat része. Szeretnénk, ha a művészet nemcsak dísz lenne a falon, hanem kapocs az emberek között – fogyatékkal élők és épek, fiatalok és idősebbek között. Ha ez a kiállítás elindít egy párbeszédet, akkor már elérte a célját.
Mit remélsz, hogyan befolyásolja ez a kiállítás a fiatalok önértékelését és jövőbeni motivációját?
Azt remélem, hogy segít nekik elhinni: amit alkotnak, az értékes. Hogy a művészet nem verseny, hanem önkifejezés. Ha valaki ettől egy kicsit bátrabb lesz, jobban hisz magában, vagy egyszerűen csak megtapasztalja az alkotás örömét, akkor minden percet megért a közös munka.
A november 10-i megnyitótól számított két hétig látogatható a kiállítás, a Művelődési Ház nyitvatartási idejében. A Szent Kristóf Ház teljes közössége nevében minden látogatót és adományozót szeretettel hív és vár a Gyógyító színek!
Geiger Barbara Anna
Szent Kristóf Ház munkatársa
Képek forrása: Geiger Barbara Anna, Feol.hu
2025.11.17.
15 éves lett a „Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem” program, melynek keretében országos-Kárpát-medencei összefogással a magyar gazdák önzetlen összefogása révén felajánlott búzából liszt készül és azt, – határon innen és túl – rászoruló magyar családok és gyermekek között osztják szét karitatív szervezetek segítségével. A 15 millió búzaszem a világ magyarságát szimbolizálja, a lisztből pedig az életet adó kenyér kerül a rászorulók asztalára. Mindez az isteni gondviselést, a kétkezi munka dicséretét és az egymást segítő szolidaritást is kifejezi. Az adomány mennyisége az indulás óta csaknem százszorosára nőtt, és egyre több határon túli magyar település is bekapcsolódik a gyűjtésbe.
A Magyarok Kenyere Alapítvány, a Magosz, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Fejér Vármegyei Szervezete és a NAK Magyarok Kenyere Nonprofit Közhasznú Kft. a program keretében idén a Székesfehérvári Egyházmegyei Karitásznak és Szent Kristóf Házának is 880-880 kg lisztet adományozott, melyet rászoruló családoknak oszt ki, így enyhítve sok-sok ember napi élelmezési problémáját.
Hálásan köszönjük az adományt!
Borbélyné Somogyi Szilvia
karitász igazgatóhelyettes
2025.11.07.
Kaposvár adott otthont a „Határtalan öröm – Fogyatékossággal élő testvérekkel a szinodális úton” című, rendkívül inspiráló konferenciának, melynek célja az volt, hogy megszólítsa és bevonja az Egyház életébe a periférián élő, fogyatékossággal élő személyeket. Az október 25-i eseményen mintegy többszáz fogyatékkal élő személy vett részt, és olyan egyházi méltóságok is képviseltették magukat, mint Marton Zsolt püspök és a házigazda Varga László kaposvári püspök. Michael Wallace Banach nuncius levelében az Egyház kincseiként üdvözölte a résztvevőket, míg a bemutatók és tanúságtételek az emberi méltóság feltétel nélküli voltát hangsúlyozták. Kiemelték, hogy a fogyatékkal élők puszta létükkel is evangelizálnak, Isten feltétel nélküli szeretetére tanítva a többi embert.
A konferencián különböző előadásokkal képviseltette magát a Szent Kristóf Ház jó néhány tagja is, kísérőikkel együtt. A fiatalok és munkatársaik számára felejthetetlen élményt nyújtott a nap, ahol örömmel fogadták őket, és a szereplés is nagy boldogságot jelentett a fellépőknek.
A nap fénypontjai a fiatalok szemével:
- A mise: A fiatalok számára a nap legmeghatározóbb élménye a szentmise volt. Kiemelték a ceremónia és a bevonulás szépségét, sőt, két fiatal maga is segédkezett a ministrálásban. Különösen mélyen érintette meg őket a mise vége, amikor minden pap és püspök felemelt kézzel adott áldást.
- Közvetlenség és szeretet: Az atyák rendkívül közvetlenek voltak. Varga László kaposvári püspök különösen nagy szeretettel fogadta őket, kérve, hogy ne püspöknek, hanem csak „Laci atyának” szólítsák. Beült a nézők közé a többi pappal együtt, és onnan nézte és énekelte végig a műsort. A fiatalok úgy érezték, mintha „ezer éve ismernénk egymást. Mintha haza érkeztünk volna.”
- Fellépés és visszajelzés: A Szent Kristóf Ház tagjai bemutatták a kendős táncukat a Raise me up című dalra. Kiemelték, hogy a magyar fordítása úgy lett alámondva, ezzel is nyomatékosítva, hogy Jézus felemel, erőt ad, és összekovácsol minket.
- A produkció nagy sikert aratott: „sírás nélkül nem tudták végig nézni a műsort, annyira megható volt” – mondták a dicséretet adók.
- Több siketnéma résztvevő is bátorította őket egy hüvelykujj felmutatásával és azzal, hogy a szívükre tették a kezüket.
- Fegyelmezettség dicsérete: A fiatalok meglepően fegyelmezettek voltak, türelemmel várták az utasításokat a fellépés előtt, amit a papok is megjegyeztek és dicsértek.
További kiemelkedő pillanatok:
- Ajándékok: A résztvevők ajándékul egy tornazsákba egy túrórudit, névre szóló kártyát és egy sapkát kaptak.
- Erdő Péter üzenete: Erdő Péter bíboros egy hosszú szöveget olvasott fel, melyben kiemelte, hogy a fogyatékos emberek kincsek, és köszönetet mondott a segítőknek és háttérmunkásoknak.
- Barátságok és meghívás: A fiatalok több püspökkel és pappal is összebarátkoztak, sőt, a kaposvári püspök szeretettel meghívta őket újra Kaposvárra.
A Szent Kristóf Ház tagjai számára ez a konferencia nem csupán egy esemény volt, hanem egy igazolás arról, hogy az Egyházban kiemelt helyük van, és az örömükkel, a műsorukkal és a puszta jelenlétükkel is gazdagítják a közösséget.
Beszámolót írta: Geiger Barbara Anna (Szent Kristóf Ház munkatársa)
Képek Forrása: Magyar Kurír, Hideg Katalin (Szent Kristóf Ház munkatársa)
2025.11.05.
A Szent Kristóf Ház egyik támogatott lakhatásában élők számára egy régóta dédelgetett álom vált valóra: három napos (október 20-22.) miskolci kiránduláson vettek részt! A pihenés és élményszerzés mellett a program a kapcsolatépítésre, a fejlődésre és a fiatalok önállóságának megerősítésére is fókuszált. A kirándulás főszervezőjét és a Szent Kristóf Ház dolgozóját, Pap Katalint kérdeztem a felejthetetlen pillanatokról és a kihívásokról.
Honnan jött az ötlet, hogy pont Miskolc legyen a célpont, és milyen előkészületek előzték meg ezt a három napot?
A miskolci kirándulás a fiatalok egy nagyon régi álma volt, ráadásul én magam is miskolci vagyok, és korábban már vittem oda gyerekeket kirándulni. Miután megkérdeztük őket, hova mennének szívesen, ezt a várost mondták elsőként. Miután kaptunk egy jelentősebb adomány, lehetőségünk nyílt egy jutalomkirándulásra, amit a Szimbiózis Alapítvánnyal bonyolítottunk le. Helyismeretem és korábbi kisebb utak (Velencei-tó, Budapest) tapasztalatai segítettek abban, hogy a szervezést vállaljam.
A támogatott lakhatás szellemiségében a fiatalok mennyire vettek részt az előkészületekben?
Nagyon! Körülbelül egy hónappal előbb kezdtük a szervezést. Közösen néztük meg a közlekedési eszközöket, az indulási időpontokat. A fiatalok aktívan részt vettek a szervezésben: segítők által a jegyek megvételében, a szükséges bevásárlásban, sőt, a térkép használatában is gyakorlatot szereztek. Külön kiemelném, hogy az egyik autista fiatalunk számára rendkívül fontos volt a pontos menetrend, amit pontról-pontra összeszedtünk, és ő egyfajta „idegenvezetőként” funkcionált.
A kirándulásnak kiemelt célja volt a kapcsolatépítés. Milyen szerepet játszott ebben a szállás és a programok?
A Szimbiózis Alapítvány vezetője, Jakubinyi László szeretettel fogadott minket. Kétféle szálláslehetőségünk volt: egy ifjúsági és egy wellness szállás, ahol olyan extra dolgok is felkeltették a figyelmét az ellátottjainknak, mint például a jakuzzi. Nagyon sokat segített az alapítvány elnöke, hogy a fiataljaink kedvezményesen jussanak hozzá a szálláshoz, de külön támogatás volt számunkra a szülői hozzájárulás, plusz a fiatalok önerőből vásároltak be Székesfehérváron.
A program valódi fénypontja egy olyan panzióban való megszállás volt, ahol hozzánk hasonló, fogyatékossággal élő fiatalok dolgoznak és élnek támogatott lakhatásban. Betekintést nyertünk mindennapi munkájukba és életükbe, ami nemcsak érdekes volt, hanem kölcsönös barátságot és értékes kapcsolatépítést eredményezett.
A farmon tett látogatás során találkoztunk a Szimbiózis Alapítvány állataival: alpakákkal, lovakkal, kecskékkel, baromfikkal. Felejthetetlen élmény volt a nyulak és kecskék etetése, az alpakák simogatása pedig egyenesen a nap fénypontja volt.
Mindeközben a fogyatékossággal élő lakók folyamatosan dolgoztak a farmon: etették az állatokat és gondoskodtak a növényekről. Fiataljaink különösen megdicsérték az ott dolgozókat, milyen ügyesen és lelkesen végzik a munkájukat. Ez az élmény inspirálta a mi fiataljainkat is: elhatározták, hogy ők is szeretnének állatokat tartani, sőt, szívesen becserélnék a meglévő levendulásukat egy baromfi ólra.
A terv része volt a kisvonatozás is. Bár Lillafüredre érkezve eleredt az eső, a csodás táj – a színes fák, a dombok és hegyek, a Hámori-tó és a Palotaszálló – elfeledtette velünk a rossz időt.
A program utolsó etapjaként különböző kézműves műhelyeket tekintettük meg (sajt- és fazekasműhelyek), illetve volt lehetőség lovaglásra is. Itt az egyik fiatalunk be is mutatta a lovak iránti szeretetét és tudását. Természetesen vásárolhattunk is ajándékokat, szuveníreket, amiket hazahozva mindig emlékezhetünk arra, hol jártunk.
Melyek voltak a legemlékezetesebb pillanatok, és milyen kihívásokkal kellett megküzdeni útközben?
Voltak logisztikai kihívások, mint a csatlakozások elérése vagy a mozgólépcsőzés, ami sok fiatalnak új élmény volt – de minden rendben zajlott, a fiatalok rendkívül együttműködőek voltak. Az utazásunk kényelméért a támogató szolgálat kocsiját vettük igénybe azokkal, akiknek a tömegközlekedés nehezebb lett volna.
A legszebb pillanatok Lillafüreden értek minket; a Hámori-tó, a palotaszálló és a színes őszi táj teljesen feltöltötte a csapatot. Különösen megható volt, amikor a szálló alatti kertben, a József Attila szobornál az egyik fiatal szavalni kezdett. Másnap pedig a jakuzzi volt az igazi szenzáció! Az a tiszta öröm, amit annak a fiatalnak az arcán láttunk, akit ketten segítettünk be a medencébe, egyszerűen megérintett minket lelkileg. Ugyanilyen öröm volt a segítők és annak a fiatal arcán is, aki a medencében úszhatott, bemutatva ezzel a tudását.
Mit emelnél ki a fiatalok teljesítményével kapcsolatban?
A fiatalok erőn felül teljesítettek. Nem torpantak meg, még akkor sem, amikor egy nagy domb állt előttük. Volt egy fiatal, akinek a fél oldala lebénult, és a meredekebb emelkedőt választotta, amit egy kolléganő segítségével képes volt végigcsinálni. Ezért hangsúlyozzuk, mennyire fontos a hit, amit beléjük fektetünk: csak bátorításra van szükségük. Pozitívan tapasztaltuk azt is, hogy képesek egyedül aludni a szobákban és éppolyan önállóan elfoglalni azokat, mint a támogatott lakhatásban.
Milyen visszajelzéseket érkeztek a fiataloktól, és várható-e folytatás?
Nagyon lelkesek voltak, és már most várják a következőt! A kirándulás rendkívül pozitív hatással volt rájuk: mindenki elfelejtette az otthoni problémáit, teljesen ki tudtak kapcsolódni. Tervezzük, hogy a jövőben havi 1-2 alkalommal beiktatunk hasonló, egynapos kirándulási lehetőségeket, de természetesen tervezzük a következő hosszabb utat is. A miskolci kaland által többek lettek, és a lakhatásban is érezhetően jobb a hangulat.
2025.10.30.
Interjú alanyom Pappné Márta, a Szent Kristóf Ház egyik dolgozója és a zenecsoport vezetője, aki pár fiatallal karöltve ment az iskolába, hogy bemutassa a zene örömét és közösségépítő erejét, különös tekintettel a színkottás zenélésre.
Október 17-én Pályaorientációs napot tartottak a Kodály Zoltán Általános Iskola és Gimnázium és AMI-ban. Mi volt a célja ennek a rendezvénynek, és miért pont most került rá sor?
Ezt a napot az iskola fennállásának 70. évfordulója alkalmából rendezték meg. A cél az volt, hogy a gyerekek, elsősorban az alsó tagozatosok, különböző szakmákkal, pályákkal ismerkedjenek meg. Ennek keretében hívtak meg bennünket is, mint egykori „Kodályosokat”, akik valamilyen módon kapcsolódnak az intézményhez, hogy a munkahelyünkről beszéljünk.
Én és Magyar Balázs is régi Kodályosok vagyunk – amiért visszahívtak bennünket -, és arról beszéltünk a gyerekeknek, hogy a zene milyen fontos része a munkánknak.
Miről szólt pontosan az előadásotok, és mit emeltetek ki a fogyatékkal élő fiatalokkal való foglalkozásotokból?
Balázs először bemutatta az intézményt, majd tisztáztuk, kit is nevezünk fogyatékkal élőnek. Én a Szent Kristóf Házban működő zenecsoport kialakulásáról meséltem. Beszéltünk a színkottáról, mint egy univerzális nyelvről, amely segít a fiataloknak eligazodni az ötvonalas rendszerben. Azt hangsúlyoztuk, hogy bár a zenéléshez ismerni kell a színeket és ritmusérzék szükséges, a zene mindenkié. Még azok is tudják művelni, akiknek nehezebben megy az olvasás, vagy más akadályokkal küzdenek.
A beszélgetésen túl zenei bemutatót is tartottatok. Milyen dalokat, zenéket játszottatok, és milyen módszerrel zenéltek a fiatalok?
Elvittünk magunkkal hangolt, színes csöveket és kottát is, amit kivetítettünk. A koncepcióm az volt, hogy jó lenne a gyerekekkel együtt zenélni, így a bemutató interaktív lett. Játszottunk például a Peer Gynt-ből, de voltak egyszerűbb, illetve gyorsabb, dinamikusabb dalok is. A zenecsoport fiataljai el is mesélték, milyen az élet a csoportban, és mennyire szeretnek fellépni.
Hogyan fogadták a gyerekek és a pedagógusok ezt a rendhagyó zenélést?
Nagyon aranyosak, nyitottak és ügyesek voltak a gyerekek, nem csak zene terén, de a nyitottság és elfogadás szempontjából is. Hatalmas örömmel töltötte el őket az együtt zenélés, nagyon jó visszajelzéseket kaptunk. A pedagógusoknak is tetszett, ők is kaptak a kezükbe hangcsövet. Bár mindössze egy szűk, 10 perces időkeret állt rendelkezésünkre, az alsós nyolc osztállyal így is tudtunk közösen zenélni.
Mikor és hogyan jött létre a Szent Kristóf Házban ez a különleges zenecsoport?
A csoport nem annyira új, de a Covid után alakult ki a mai formájában. Úgy kezdődött, hogy jött hozzánk néhány fiatal az Ezredéves Iskolából, akik a Nemzeti Színkottás Együttesben játszottak. Ők mutatták meg a színszintetizátorukat és a színkottát. Én ettől teljesen lelkes lettem, és először csak velük foglalkoztam, hogy ne felejtsék el a tudásukat. Később felmérést végeztem az egész házban: egyszerű kottát írva mértem fel, ki az, aki be tudja azonosítani a hangokat, ritmusban tud maradni. Így alakultak ki a különböző csoportok: szintetizátoros és csengős csoport. A csengőknél az a jó, hogy nem kell minden dallamot eljátszani, csak azt az egy hangot kell megütni, ami a színkottán megjelenik. Ez sokkal könnyebben követhető azoknak, akiknek nehezebb a kottát olvasni.
Melyek voltak a legemlékezetesebb fellépéseitek?
A fellépő zenecsoport 9 főből áll, és ők rendkívül büszkék arra, amit be tudnak mutatni. A legnagyobb élményük – amit mindig emlegetnek – az volt, amikor Ferenc pápa Magyarországon volt, a Rózsák terén, és ők zenélhettek ezen az alkalmon. De emlékezetes volt a Székesfehérvári Zenei Nevelésért díjátadón való részvétel is. Ezek a lehetőségek bizonyítják, hogy a zene tényleg mindenkihez eljut.
Mi a zene és a közös zenélés igazi ereje a Szent Kristóf Házban?
A zene nem csak jó dolog, de kiváló csapatépítő is! Amikor látogatók érkeznek hozzánk, például a Grundfostól, velük is szoktunk közösen zenélni. Megmutatom nekik, milyen terület ez, és milyen közösségformáló erővel bír. Mivel a zene nekem is fontos, azt tudom mondani, hogy csak azt tudjuk igazán átadni, ami a szívünkben van. Összességében elmondható, hogy ez az iskolai program is nagyon jól sikerült, és remélem, sikerült átadnunk a gyerekeknek a zene örömét és befogadó erejét.
Geiger Barbara Anna
Szent Kristóf Ház munkatársa
